Porcelán korona

Ahogyan öregszünk úgy romlanak, sérülnek és lazulnak a fogaink folyamatosan. A megfelelő és rendszeres fogápolás természetesen megkerülhetetlen, de végső soron a legtöbb embernél csak elodázza az elkerülhetetlent. Azonban emiatt nem kell aggódni: ha rendben tartottuk a fogainkat, akkor kis kezeléssel is rengeteget tudnak javítani fogsorunkon a fogorvosok.

porcelán korona

Rendszeres megoldásnak számít például a fogpótlások berakása a sérült fogaink helyettesítésére. Ennek az egyik népszerű verziója a porcelán korona, ami népszerű foghelyettesítő technikának számít már évtizedek óta. Több fajtája is létezik, melyeket anyaghasználat alapján különbözetezünk meg. Van fémvázon elhelyezkedő, tiszta porcelán és kerámia ötvözetű fogpótlás is. A profin elkészített korona szinte észrevehetetlen a laikus szemlélők számára. De még a profi fogorvosok is csak nagyon nehezen ismerhetik fel a rendelőn kívül, hogy tényleg rendelkezik-e valaki ilyen pótlással. A pótlást megszokni mindössze 2-3 napba telik, amit utána évekig gond nélkül lehet használni. Segítségükkel olyan ételeket is meg tud majd rágni, amik már régóta kihívást jelentettek: kemény almák, vagy rágós nyers húsok többé nem jelentenek akadályt.